Balkon

Erkélynek kikiáltott helyszín, ahol a diákok szintén a tájban tudnak gyönyörködni. Innen fél vidéket be lehet látni, csak szép időnek kell lennie, ami mondjuk annyira nem gond, hiszen a tenger mentén szinte mindig meleg van, akár még télen is.
Két szék, egy asztal és egy korlát található a balkonon, ahol a diákok szintén el tudják ütni szabadidejüket.

--------------------------------------------------------------------------------------------
Teljesen szétunom magam egyedül. Nem tudok mit csinálni, Tom meg már idegesítő egy kicsit. Jobb ötlet nincs, kimegyek egy kicsit friss levegőt szívni… mondjuk a Balcon megteszi. Felveszek egy fekete farmert, a tornacsukámat, meg keresek valami felsőt. El se tudom hinni, hogy Tom megint hozzám pakolta be a cuccát. Nem igaz, hogy nem tudja megtalálni a saját szekrényét. Na mindegy… A sok ruha közül, kitúrtam egy fehér rövid ujjú pólót, amire még egy dzsekit is felveszek. Legfeljebb ha melegem lesz, majd levetem. Halk léptekkel indulok meg a Balcon felé, egyáltalán nem számítok arra, hogy valaki ott lesz. Mikor kilépek, meglepetten tapasztalom, hogy nem egyedül vagyok. Ha jobban belegondolok, legalább lesz társaságom. Közelebb sétálok Tiff-hez, nekidőlök a korlátnak, úgy figyelek a lányra. Kicsit bátortalanul, de ráköszönök.
– Szia Tiff. Hogy vagy? –érdeklődök vigyorogva, és csak remélni tudom, hogy nem téveszt össze az öcsémmel. Bár kitudja, egyáltalán nem is lepne meg a dolog.

--------------------------------------------------------------------------------------------
Szerencsére megismert és nem kevert össze a tesómmal. Ez már egy jó pont a számára, amit egy vigyorral adok tudtára. Igaz nem tudom, hogy veszi-e a lapot, de végül is mindegy.
– Pedig nem vagyok elveszve. –vigyorogtam el, miközben végig a szemeibe néztem, már amennyire el tudtam kapni a pillantását. Mindig is tetszett Tiff, csak jól titkoltam. Persze az is közrejátszott, hogy David-del járt, de ahogy tudom, már nem.
– Én is jól vagyok. Örülök, hogy végre nem tévesztettek össze Tommy-val. Én nem voltam elveszve, mindig itt voltam a suliban. Lehet csak nem futottunk össze. –vonom meg a vállamat. Talán itt a megfelelő alkalom, hogy mindent előröl kezdjünk. Csak nem kellene ezt az alkalmat elcseszni, mert nem tudom, hogy lenne-e újabb alkalmam.
– Figyelj, lenne kedved valamit csinálni? –kérdezem bátortalanul. A csajozás soha nem volt az erősségem, nem is tudom Tom-nak, hogy megy ilyen könnyen a dolog. Tanácsot meg nem fogok kérni tőle, mert már előre tudom a reakcióját. Kíváncsian várom Tiff válaszát is közben és reménykedem, hogy nem fog nemet mondani.

--------------------------------------------------------------------------------------------
Tiff arcszínének elváltozását egy vigyorral nyugtázom. Örülök annak, hogy sikerül egy kicsit zavarba hoznom. Ez önbizalommal tölt el, és ebből leszűrtem, hogy nincs minden veszve a vele, kapcsolatos dologgal.
– Lehet. Az igazság, hogy tényleg nem láttalak mostanság sehol sem. –sóhajtva mondom ezt. Fogalmam sincs merre lehetett, de nem vagyok annyira tapintatlan, hogy rákérdezzek. Ha elmondja, elmondja, ha nem, akkor nem. Én nem fogom erőltetni a dolgot.
– Őszintén szólva, néha jól jön a dolog. –vigyorodom el. Azért van előnye is a dolognak, hogy van egy ikertesóm. Főleg mikor felelni kell, akkor az egyikünk ezt tanulja meg, a másikunk amazt és így tudunk szerepet cserélni.
– Az sok idő… Akkor nem is csodálkozok, hogy nem találkoztunk. –lehajtott fejjel reagálok a szavaira. Fél év nagyon sok idő… Igaz elég kitartó vagyok iránta, de nem is tudtam, hogy nincs az iskolában. Most kellemeset csalódtam, de mindegy.
– Mondjuk zenélhetnénk, ha van kedved. –kérdezem mosolyogva.

--------------------------------------------------------------------------------------------
Közelítenem kellene felé, csak azt nem tudom, hogy hogyan tegyem meg, anélkül, hogy túl nyomulósnak tartana. Igaz én soha nem voltam olyan típus, a nyomulósabb mindig is Tommy volt kettőnk közül, csak nem vallja be.
– Ohhh… ezt nem tudtam… Sajnálom… Ha bármiben tudok segíteni, szólj nyugodtan.
Mondtam együtt érzően. Nem tudtam, hogy ilyen valakivel egyáltalán megtörténhet. Én még a gondolattól is irtózom, hogy valakit elveszítsek… Képtelen lennék felfogni, ha valamelyik szerettemet elveszítsem. Még az öcsém elvesztése is tragédia lenne, bármennyire nem bírom.
– Akkor mehetünk. –vigyorogtam el, majd elindultam a próbaterem felé, de sajnos ott nem volt szabad hely. Mi tévő legyek…
– Lehet hülyén fog hangzani, de feljöhetnél a szobánkba. Ott nincs senki, nyugodtan tudunk zenélni. –kicsit bele is pirultam a szavaimba, de ez egy megfelelő alkalom.

Ismerem az ikreket ahhoz, hogy tudjam, milyen Dylan. Ami mondjuk egyáltalán nem zavar, hiszen... még talán jó is így. Nem nagyon bírom azokat a csávókat akik annyira túlnyomulnának. A kijelentésre csak bólintok egyet.
-Köszi, de már minden oké. - Egyelőre legalábbis. Nem tudom, hogy meddig lesz ez így, viszont azt tudom, hogy Jamesszel sosem leszek túlságosan jó viszonyban. 'Szia' 'szia' és kész. Mivel a próbaterem nem volt szabad, ezért kérdő pillantást vettettem rá, miközben ő előállt még egy ötlettel. Nem bántam.
-Rendben van, menjünk akkor hozzád. Tényleg... melyik szobában vagy? - Érdeklődtem. Mert tényleg érdekelt a dolog, sőt a többi is, hogy mi van vele meg hogy van meg ilyenek. Ki fejezni sem tudom a dolgot.
-Melyik hangszeren szeretsz a legjobban játszani? - Miközben haladunk, ne legyünk már azért túlságosan csendben. Kell valami téma mindig.

//Folyt. köv. Kollégium: Gemelosban//

Scott Masterson

Nem túl régen keltem fel. Egy gyors reggeli/ebéd belefért a dolgokba, hiszen nem mondhatnám, hogy olyan túlságosan sokat eszem vagy lassan. Igazából nem is tudom, hogy miért maradtam a hétvégén. Bár ami igaz, hogy a bandával jó lenne próbálni a jövő heti bulira. Nem szeretnék égni senki előtt.
Egy pohár forrócsokival a kezemben lépek ki a balkonra. Úgy gondoltam, hogy túlságosan hideg van ahhoz, hogy én ki tudjak menni az udvarra, és a balkon még kényelmesebb is igazából ebből a szempontból. Sehol senki. Mire is számítottam volna, hisz vasárnap van... ilyenkor vagy alszanak még vagy pedig hazautaztak. Helyet foglalok az egyik széken, kényelmesen hátradőlök. A tájat kezdtem el figyelni, itt mindig is imádtam ücsörögni, hiszen az ember mindig megláthat valami csodás dolgot. Kortyoltam egy aprót, vigyázva hogy ne süssem meg a számat.
Aztán egy vékony hang üti meg a fülemet, Kyra ugatását hallom. A kis 'zsebkutyát' felveszem az ölembe, aki persze teljesen nyugodtan lefekszik és simogatni kezdem. Így mindjárt az a megszokott helyzet.
-----------------------
Ruha: Simple

Hétvége. Végre! Én ugye nem tudok hazamenni, mert igazából nincs is nagyon hobá. Apám állandóan utazgat házat nem is vesz, vagyis jó, van egy kis egyszintes lakásunk valahol Californiában, de oda meg ki a franc fog elutazni két és fél napra? Elég ha a karácsonyt és a hosszabb szüneteket töltjük ott.
Na szóval visszatérve a reggelemhez. Korán keltem. Nem tudom miért, de mostanában ez a hajlandóság szokássá fajult el nálam, minden nap hétkor ébredek és délután kettőig csak pörgök. Akkor beiktatok egy órás szunditime-ot, és aztán estig meg sem állok. Ez ma is így volt. Egy kiadós reggeli után futni mentem. Nem szoktam, és bizony kegyetlenül megszenvedtem a hideg miatt. Háromszáz méter után, amikor már a fagyhalál réme fenyegetett visszavonultam a koleszba és gitároztam inkább.
Aztán valami láthatatlan erő...talán a friss levegő és a fény hiánya arra kényszerített, hogy másszak ki egy kicsit a csigaházamból és kezdjem el végre a napomat. Tehát megfelelő társaságot keresgélve körbejártam az egész épületet, de sehol senki.
A balkonnál jártamban végre megtaláltam azt akit kerestem. Miss Leggat, az egyedüli fehérnép, akivel kellőképpen rá tudok hangolódni a hülyeségre, körülbelül olyan lökött mint én, és nagyon jól értünk ahhoz, hogy minden körülmények között tartsuk magunkat a megingathatatlan idiotizmusunkhoz.
Felcsillanó szemekkel halkan, lopakodtam Tish háta mögé, ügyelve rá, hogy még véletlen se vegyen észre, vagy halljon meg. Amint elég közel értem hozzá, befogtam a szemeit és a füléhez hajolva, elváltoztatott hangon hörögve búgtam a fülébe az egyik még múlt hónapban látott horror film legjellegzetesebb mondatát:
-Érted jöttem.- megpróbáltam nem túl játszani a kaszás szerepét, de hát sajnos nem vagyok színész. A végére odabiggyesztettem egy gonosznak és hátborzongatónak szánt kacajt is, aztán elengedtem és lehuppantam a mellette lévő székre.
- Jó reggelt.- vigyorodtam el, és közel hajolva hozzá, hogy elérjem a szőnyegcirkálót, megvakargattam Kyra fülét.- Mi a helyzet?- kérdeztem hátradőlve és lábaimat felpakolva az asztalra. Tudom moderálatlanság, de jót tesz a keringésnek.

Scott Masterson

Már majdnem kezdem a fejemet szétunni. A vasárnapokat nagyon de nagyon nem szeretem, hiszen ilyenkor az ember nagyon semmit nem tud magával kezdeni. Sóhajtok egyet, majd a csokimra pillantok. Végigsimítok Kyrán, aki persze kiterülve az ölembe élvezi a dolgokat.
Belekortyolok a csokiba. Finom, ettől csak pörögnek majd később a hormonjaim, több mint valószínű. Nem sokat iszok ilyet sőt, nem is sokat eszek semmi különlegeset ugyebár a másik mániám hogy csakis az egészséges életmód. Nem is tudom már, hogy honnan jött ez a dolog nálam... Régen volt. Teljesen eltereli a figyelmemet közben a táj meg Kyra és a gondolataimba is igen csak bele vagyok merülve ami azt illeti, mivel a jövő heti koncert menetét valószínűleg majd én szervezem meg. Néha-néha halványan elmosolyodom, aztán pedig elsötétül minden. Arra kapom fel a fejemet, hogy valaki befogja a szemem. El nem tudom képzelni az érdekes hangról és a kijelentésből, hogy vajon ki lehet ez. Csak annyit, hogy az illető az tutira pasi. Amikor az 'érted jöttem' mondat elhangzik, kicsit kiráz a hideg, hiszen emlékszem erre a horrorfilmre. Mikor elveszi kezét, megfordulok és oldalba bököm.
-Scott! Ne ijesztgess!
Nevetek fel. Ő a tökéletes bajtárs és barát szerepét játssza az életemben, nélküle el sem lehetne képzelni a dolgokat már. Mindig sikerül kitalálnunk valami érdekeset. Kyra a másik oldalára fordul amikor Scott megsimogatja.
-Szija. Hát... nagyon semmi érdekes. Képzeld, a COD fellép jövőhéten a bulin! Ugye eljössz?
Engem ugyan nem zavar, hogy felpakolja a lábát az asztalra. Tőle igazából semmin nem lepődök már meg. Így jó ahogy van. Kortyolok a csokiból, majd Scott felé tartom.
-Kérsz? Forrócsoki. Amúgy veled mizu? Mesélj... történt valami?
-----------------------
Ruha: Simple

Nem hittem volna, hogy ennyire meglepem. Vagy ennyire jól megy a horror filmekben felvonultatott különböző szörnyűséges figurák hanglejtésének utánzása, vagy Tish merült el gondolatainak világában. Vagy a kettő együtt. A lényeg akkor is annyi, hogy sikerült meglepnem. Több nem is kell a hangulatomat szimbolizáló léggömb felpumpáláshoz, oké még lenne egy két dolog, de azt azt hiszem nem illene most felsorolnom.
- Nem már, hogy megijedtél.
Vigyorodtam el megjátszott döbbenettel. Elkezdem vakargatni Kyra-t, aki mint jó házi kedvenc engedelmesen tűri, és nem harapja le a karomat, ahogy legelső találkozásunkkor tette. És hiába mondja bárki is, hogy csak egy kis karcolás az egész, az a kutya akkor is az életemre tört, mégpedig nem jó szándékkal.
- Hát...nem nagyon terveztem- ekkor pillantásom megakadt a szemein, amik olyan reménykedően tapadtak az arcomra, hogy a bűntudat kezdett el környékezni, ezért a kijelentésemért.- De talán benézek, egy kicsit.- adtam meg magam sóhajtva.
Az ok, amiért nem tudok lenni az iskolám bálján, és miért nem tudok az első sorban csápolni az egyik legjobb barátom koncertjén, túl bonyolult, hogy röviden el tudjam magyarázni. Talán ha annyit mondok, hogy apám a fő indok, sok mindent megmagyarázhat.
- Öhm, köszi.- Kíváncsian szagoltam bele a bögrébe, és miután az illatminta átment a teszten, belekortyoltam.- Nem rossz,nem rossz.- bólogattam mosolyogva.- Ezt te csináltad?- kérdeztem miközben visszanyújtottam neki a forró csokit.
- Hát igazából? Nem sok minden, unatkozom, sok a lecke, fárasztó a suli és még sorolhatnám. Csak a szokásos.
Jegyeztem meg a körmeimet vizsgálgatva. Még a hülye is kitalálná, hogy csak süketelek, de azt, hogy Freyával találkoztam valahogy nem szívesen mondanám el neki. Sem senki másnak. Sokan még azt sem tudják miért lett vége az egésznek.

Scott Masterson

Na igen. Kyra elég érzékeny az ismeretlenekre és nem szereti, ha az első találkozásnál megsimogatják. Talán olyan védőösztöne van rám vagy nem tudom. Sokan mondták már, hogy érdekes a kutya, mint a gazdája is. Azért kicsit meglepő néha.
-Nem hallottad a hangsúlyt? Nem ijedtem meg.
Elkuncogtam magamat a végére, hiszen egy ilyen kis trükk... maximum tényleg akkor ijeszthet meg, ha totálisan el vagyok keveredve valamivel és nem figyelek kicsit sem. Aztán nagyon meglepett a kijelentése. Nem tervezett? Először nem is értettem mit akar evvel. Nagy szemeimmel pillantok rá, majd a tájra és bólintok egyet.
-Remélem el tudsz jönni egy kicsit tényleg.
Nem szeretnék tolakodó lenni, úgyhogy nem kérdezek rá, hogy miért nem jönne el. Lehet, hogy csak csupán nem szereti ezeket a bálokat vagy valami, de akár más ok is... viszont lehet, hogy jobb lenne nem jártatni ilyen dolgokon az agyamat. Hagytam, hogy Kyrát simogassa tovább, de azért figyeltem szemem sarkából a kutyus reakcióját, hiszen nem mindig van neki jó napja és olyankor mindenkire allergiás.
-Én csináltam. Tudod, izgalmasabb beosonni a konyhába és megcsinálni magamnak minthogy kikérjem az ebédlőben, ahol mellesleg lehet, hogy elküldenek vele a fenébe.
Vonok vállat vigyorogva miközben nagyot vigyorgok. Ő is tudja milyen vagyok, hogy szeretek mindent inkább magamnak megcsinálni és kell egy kis... izgalom is.
-Akkor neked is érdekes lehet... Amúgy elég régen is láttalak, hol voltál elveszve?
Kicsit bizonytalanul teszem fel a kérdést, tapogatózva. Nem szeretném semmivel sem megbántani vagy valami, túlságosan fontos ő számomra. Nő ügyekben pedig szívesen meghallgatom ha kell, és persze ha elmondja, de rákérdezni most éppen eszembe se jutna, elvagyok keveredve avval, hogy ő hogy van meg hogy minden rendben van e vele.
-----------------------
Ruha: Simple