Kikötő

Igen nagyocska kikötő, ami egy sétány végét jelenti. Itt sok a szép látnivaló, persze hajók sokasága miatt is. Ki lehet bérelni hajót, lehet elmenni kisebb körutakra. Éjjel nem a legbiztonságosabb hely. A naplementét innen a legszebb nézni.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
De régen is jártam erre. Sőt még a suliból is eltűntem egy kis időre. Kellett a friss levegő. Bár eddigi életem legrosszabb döntése volt. Fekete farmerban, fekete felsőben és egy fekete-fehér cipőben sétálok végig a mólon. Elgondolkodok, hogy mihez is kellene kezdenem magammal, mert ez így nem lesz jó... Ha kicsapnak a suliból, mehetek vissza az árvaházba, ahhoz meg nagyon nincs kedvem. Senki nem tudja, hogy miért, legalább nem piszkálnak ezzel. Még Dave se tudja merre jártam, pedig benne igazán megbízhatok. Leülök a mólóra és bámulok előre. Gondolataimba meredve nézelődök. Ilyenkor már úgy sincs erre szinte senki, nem kell attól tartanom, hogy belebotlok valakibe. Főleg, ha balhézni kellene...

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Én annyira nem fázok, szerintem nincs annyira hideg, hogy még kabát is kelljen. Előre meredve gondolkodok, közben egy ismerős lány is közelít, mint azt látom. Aztán még nekem is jön... szép...
- Semmi gond. -mosolyogtam rá. Valahonnan ismerős nekem, csak azt nem tudom honnan. A víz tetején úszkáló lapra pillantok. Biztos fontos lehet és még menthetőnek látszik. Legyen kedves és szedjem ki neki, vagy hagyjam a fenébe?? Kivételesen jókedvemben talált, így inkább veszem a fáradtságot és beugrok érte. Így utólag elég rossz ötlet volt. Jég hideg a víz. Kimászok, csurom vizesen ácsorgok a lány előtt a papírlapot nyújtva neki.
- Tess... sssék... -remegek egy sort ott előtte. Én hülye. Legközelebb ezerszer átgondolom mit teszek, mielőtt hülyeséget csinálok. Leülök vissza a móló szélére, térdeimet felhúzom és vacogva üldögélek. A vizes hajam még tűrhető, de a többi ázott ruha már nem annyira. Kíváncsian pillantok a lányra, miközben folyik rólam a víz.
- Amúgy mi...mi...mi járatban... errrr....reeee?? -érdeklődök vacogva, és egy mosolyt is megeresztek felé, bár ez nem igazán annak látszik.
- Chrissss va..va...gyok. Örülök a sze...szerencsének. -nyújtok illedelmesen kezet, bár a lányoknál nem ezt illik, de gondolom most puszit nem kér. //xD//

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Most, hogy egyedül itt ücsörgök és belegondolok abba, hogy mi is fog rám várni a suliba, jobb lenne, ha nem mennék vissza. Rengeteget kellene pótolnom viszonylag rövid idő alatt és ahogy ismerem magamat, ez szinte lehetetlen lesz megvalósítani. Bár még ezerszer jobb ez a jövő, mint az árvaház még 4 évig. Igaz az is jó kis hely volt, és szerettem ott lenni, de most már nem nagyon vágyom vissza oda. Viszont, ha nem pótolok, akkor tuti az lesz a vége, hogy megint ott kötök ki.

Magam se értem még mindig, hogy miért ugrottam be a papír után a jég hideg vízbe, de ezen már kár vergődni. Megtettem, ez a lényeg. Most viszont teljesen elázva vacogok, mint valami rossz hajléktalan. Valljuk be, félig igaz is. A lány szavai is meglepnek egy kicsit, de igaza van. Mondjuk, nem fogok most rögtön levenni. Mondjuk nem szégyenlem a testemet, de azért nyilvános helyen csak nem fogom mutogatni magamat mindenkinek. Idáig még nem süllyedtem le.
– Ugyan sz...sz...szóra se érddd...ddd...demes. Láttam, hogy fon...fontos lehet. –ismét elmosolyodtam már amennyire, tudtam így vacogva. Kezdtem egyre jobban fázni a vizes cuccaimban, de levetkezni viszont nem akartam, mert soha nem lehet tudni, hogy ki jár erre. Viszont, mikor a lány megemlíti, hogy lehet, van egy plédje, megkönnyebbültem. Felkeltem a földről és elindultam utána. Kicsit irigykedek, hogy autója van, de most ez legyen a legkevesebb gond. Az autójához érve, még ő a plédet kiveszi, addig én ledobtam magamról a vizes ruháimat. Persze a boxeremet magamon hagytam. Elvettem a plédet, magamra terítettem és összekuporodva leültem a földre, és úgy néztem fel rá. Miután egy kicsit átmelegedtem, csak akkor szólaltam meg. Legalább már nem vacogok.
– Köszönöm a plédet, igazán kedves tőled. –mosolyodtam el, és most már lehetett is látni, hiszen már nem fáztam… annyira, mint eddig. Közben az is kiderült, hogy miért járt erre, amire én még nem reagáltam. Nem azért, mert nem akartam, vagy, mert nem vagyok túl beszédes, csak mire elmondtam volna egy mondatot, holnap ilyenkor se fejeztem volna be vacogva.
– Régen én is féltem a mély víztől. Még mikor kicsi voltam, apámmal elmentem csónakozni én meg beleestem. Igaz azóta a saját érdekembe meg kellett tanulnom nem félni tőle. –teljes mértékben tudom, mit érezhet Freya. Viszont, amióta magamra maradtam, ezt legyőztem és most már semmitől nem rettenek vissza.
– Ha te nem szeretnél visszamenni, akkor maradhatunk. –Nekem aztán teljesen mindegy volt a dolog, hogy most visszamegyünk, vagy sem.
– Én elgondolkodtam, hogy egyáltalán van-e keresni valóm még a suliban… –húztam el a számat. Ami igaz, az igaz. Sose voltam az a hazudós fajta, de amikor szükséges volt, akkor én is füllentettem.
– Igen én lennék. Örülök a szerencsének Freya. ¬–fogok vele kezet. Dave, de régen is találkoztam én vele, meg a szobában is rég voltam…

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Fogalmam sincs, hogy min gondolkozik ennyire, csak azt tudom, hogy a hülye fejemnek köszönhetően, most csurom vizes vagyok és nagy valószínűséggel a következő napokban az ágyat fogom nyomni. Annyira ismerős nekem a lány, de így az esti órákban nem nagyon tudom kivenni, hogy ki is valójában a lány. Elgondolkodok egy kicsit, aztán rájövök, hogy honnan is ismerem. Csodálkozok is, hogy egy sort, hiszen annyit járt fel hozzánk, és még se ismerem meg első pillantásra. Hát komolyan mondom, néha hátast tudnék dobni a saját hülyeségeim miatt. Igazán kedves a lánytól, hogy felajánlotta a segítségét. Mivel rá vagyok szorulva, így el is fogadom, és már lépkedek is utána.
– Kö… köszönöm a se… segítséged. –eresztek meg egy halvány mosolyt is mellé. Azt is értékelem, hogy magára vállalja a felelősséget, de teljesen felesleges, hiszen én ugrottam be a vízbe, követve a hülye fejemet. Vagy inkább mást…? Már fogalmam sincs mi a fene van vele. A kocsihoz érve gyorsan ledobáltam a ruháimat és a plédet magamra terítve ültem le a móló széléhez. Ekkor ismételten egy kérdést kapok, amire nem is tudom a pontos választ. Egyik felem örül, hogy megengedi, de… de valahogy úgy érzem most magam, mint egy hajléktalan csöves… Gyors mérlegelést végeztem magamban és arra jutottam, hogy ennél mélyebbre, már úgy se süllyedhetek. Így fogtam magam és beültem a lány mellé, mivel közben ő már bent ült.
– Köszönöm a segítséged. Igazán kedves tőled. –akaratlanul is elmosolyodtam a szavaim után. Azután teljesen ledermedve hallgattam, amit Freya mond. El se tudom képzelni, hogy milyen szörnyű lehetett a számára az az egész esemény. Sajnálkozó arccal figyelem a lányt és egy jó ideig nem is jutok szóhoz. Nem tudom, hogy mik is lennének a legmegfelelőbb szavak. Meg aztán én ilyet nem éltem, nem élhettem át, tehát tapasztalatom sincs ilyen téren, de azért valamit csak tudok mondani neki erre.
– Most nem is tudom, hogy erre mit mondjak. Én nem éltem át ilyet, se hasonlót. A csónakos nem volt ilyen rémisztő, mint a te eseted. Biztosan nyomos emlék maradt benned ez a kis esemény… A szüleid biztosan nagyon aggódtak érted. Én is aggódnék, ha ilyen történt volna. –Hangomon sajnálat érezhető, bár nem tudom, hogyan fogja mind ezt lereagálni. Egyáltalán nem sértésnek szántam, hanem együtt érzésnek, csak az a baj, hogy nálam már minden egybefojt az évek alatt. Még akik elég rég óta ismernek, azoknak is nehéz rájönni, hogy most pontosan mit akarok kifejezni a mondandómmal. Freya szemeibe nézek folyamatosan a gondolkodásom alatt. Teljesen elvesztem bennük, pedig még csak most beszélünk először úgy igazán.
– Dave írta a szöveget? Akkor még szerencse, hogy kiszedtem. Annyira félti a dalait, mintha aranyból lenne. Jó a helyében én is ezt tenném, de azért nem annyira megszállottan. Képzelem milyen cirkuszt csapott volna le, ha elmondod neki. –mosolyogtam el. Még belegondolni is rossz abba, hogy Dave mire képes a dalszövegei védelmében. Még szerencse, hogy rám egy darabot se bíz fél percnél tovább.
– Nem úgy értve. Nekem a suli, az otthonom, tehát nekem lenne mit keresnem ott. Úgy értettem, hogy lehet kicsapnak… –sóhajtok egyet, majd folytatom tovább.
– Volt egy kis rendőrségi ügyem, ami a suli igazgatójának a fülébe jutott… Jobban mondva, nem is kicsi. –húzom el a számat, majd hátrahajtom a fejemet és felfelé bámulok. Lehet, hogy most Freya véleményét teljesen negatív irányba mozgattam amit épp rólam alkotott, de a helyzet adta, hogy megosszam ezt valakivel.
– Már nagyon azt se érzem, hogy élnem kellene. Nincs senkim se, teljesen egyedül vagyok. Csak Dave-re támaszkodhatok, hisz ő a legjobb barátom. Igaz, amióta eltűntem, azóta nem is beszéltem fele, fogalmam sincs mi van vele vagy egyáltalán a suliban. De mit untatlak ezzel. Biztosan van fontosabb dolgod is, mint egy félre siklott 17 éves srác lelki problémáit hallgatni. –sóhajtok egyet ismételten. Most valahogy nem tudom mi van velem. Mindig is olyan voltam, hogy nem nyílok meg akárkinek, de Freya-nak kérés nélkül elmondtam szinte mindent. Na mindegy, ezen már változtatni nem tudok.
– Igen ezen már én is csodálkoztam, de most már nem lesz így. –halványan elmosolyodtam, miközben végig a szemeibe néztem. Szerencsére már megszáradtam, fázni sem fázok, így kicsomagolhatom magam a plédből. Igaz még magamon hagyom egy kicsit, de, hogy meddig azt nem tudom. A vizes ruháimat beteszem az ülés alá, csak ott ne hagyjam. A kocsi ajtaját is becsukom, hogy a hideg ne jöjjön be, utána meg szembefordulok a lánnyal.
– Nincs még kedvem visszamenni a suliba, de ruha nélkül nem mutatkozhatok az utcán. Ha nem tudsz jobbat, akkor játszhatnánk valamit. Például Felelsz vagy Merszet? –kérdezem vigyorogva, bár nem sok esélyt látok, hogy belemegy, de kíváncsi vagyok a válaszára.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Fogalmam sincs, hogy miért nézem én ennyire Freya-t. Talán, mert megsajnált és segíteni akar, vagy valami hasonló kérlelést tettem felé, nem tudom pontosan. Azt viszont tudom, hogy hamarosan meg fogok fagyni a ruháimban, de nyilvános helyen nem fogom levetni őket. Freya-t nézve egészen jó kedvem lett. Teljesen elfelejtettem a gondjaimat. Mondjuk, hogy is gondolhatnék a gondokra, ha egy ilyen szépséges lány áll előttem, aki még az autójához is invitál, ráadásul nem engedi, hogy megfázzak. Nem hiszem, hogy más ezt megtette volna. Mondjuk, lehet, hogy más papírjáért önszántamból nem ugornék bele a jég hideg vízbe és változtatnám át magamat jéggé.
Csendben hallgatom Freya történetét. Elég érdekes egy szülei vannak, meg kell hagyni és a történet, amit elmesélt felettébb furcsa a számomra. Bármennyire is fura lehet a számára, de nekem ez tetszik. Mosolyogva és érdeklődést mutatva hallgatom végig az egészet, sehol nem vágok bele a szavába. Amint abbahagyta, és megjegyzést fűzött, elvigyorogtam.
– Nem, egyáltalán nem untattál. Érdekel az ilyen családi kis történet, meg mások családja. Ha már te is őszinte vagy, akkor szerintem nekem se kell titkolnom a családom. –veszek egy mély levegőt, majd belevágok. – Nekem nincs családom. Édesanyám elhunyt miután megszülettem. Édesapám felhagyott a karrierjével, hogy felneveljen, teljesen egyedül. Egy nap, azonban váratlanul balesetet szenvedett és nem élte túl. Az orvosok nem tudtak neki segíteni, attól a naptól kezdve teljesen egyedül maradtam. Árvaházba kerültem, ami szinte egy börtönhöz hasonlít. Az idősebbek egy hetet adtak, hogy tudjak gyászolni, aztán minden egyes nap megvertek. Kék-zöld foltosan feküdtem le mindig, és azon imádkoztam, hogy valaki megmentsen onnan. Sajnos a mai napig reménykedek benne… –egy rövid sóhaj után, és a régi emlékek felidézésének befejezése után fojtattam a történetet.
– 13 évesen el akarták venni azt a kevés ételt is, amit megbírtam tartani. Sikerült megvédenem magam. Másnap eltörték a kezem, két bordám és betörték az orrom. 14 évesen kilökte az ablakon és a sürgősségi osztályra kerültem. 15 éves koromban, azonban besokalltam ebből és elkezdtem magamat edzeni, hogy megvédhessem magamat a nagyobbaktól. Szerencsémre a suli 9 hónapig megszabadít onnan. –meséltem, az utolsó mondatot már mosolyogva. Igen, ennyiben jó számomra az iskola, hogy nem látom a sok hülye népet, akik minden nap megvertek még anno.
Freya ismét olyan dolgot mesélt el nekem, ami teljesen ledöbbentett. – Várjunk, várjunk! Dave-nek volt barátnője? –ezt se tudtam. Pedig biztosra veszem, hogy elmondta volna, ha összejött volna valakivel. Legalábbis a jelek biztosan elárulták volna, ha ő maga nem is említi meg ezt. Na majd lesz ne mulass.
– Igen, Dave maximalista tud lenni, ha a zenéről van szó. Én már csak tudom, hiszen, ha olyan zenét ír, amiben van dob, akkor mindig engem kér meg, hogy játsszak mögötte. Én meg ugyebár, mint a legjobb haverja, megteszem neki. –vontam meg a vállamat. Az egész magyarázás közben végig Freya gyönyörű szemeibe néztem, ami teljesen megigézett. Csoda, hogy tudom még, hogy mit beszélek.
A rendőrös téma nagyon is izgalmas, amit Freya hamarosan meg is fog tudni.
– Volt egy kiskutyám, akit elütött az egyik autós. Mivel a kutyán kívül, akit találtam még kiskoromban, nem volt senkim se, nagyon felhúztam magam. A sofőr megállt, én kirángattam az autóból és összevertem. Persze a rendőrök nem nézték jó szemmel, de ez engem nagyon nem érdekelt. –vigyorogtam el. Visszagondolva az egészet, meg is érdemelte az a szemétláda, akit elütötte Csöpit.
Freya következő szavai nagyon megérintenek. Nem is tudom, hogy ki mondta ezeket nekem utoljára. Ritka az, amikor teljesen elérzékenyülök, de ez most olyan helyzet. Azért könnyek még nincsenek és nem is hiszem, hogy lesznek.
– Tudod, nem sokan mondták még azt amit te. Viszont örülök, hogy rád is számíthatok innentől kezdve. Nagyon sokat jelent nekem, hogy vannak még olyan emberek, mint te. Aki megért és szívesen hagyja, hogy rátámaszkodjak, ha olyan a helyzet. –mosolyodtam el a végén.
Szerencsére a játékba is belemegy, így már kérdez is. Nem is tudom, kicsit merész lehet, de mivel bevállalós vagyok, ezért a nehezebbet választom.
– Merek! –vigyorogtam el, és vártam a feladatot, amit teljesítenem kell majd.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
Én kifejezetten utáltam, ha valaki a családomat veszi a szájára. Allergiás voltam rá, ha egy rossz szót is mertek valamelyik családtagomra mondani. Olyankor nem ismertem lehetetlen és a gyerek, aki szidta a szüleimet, vagy hasonló dolgot tett, nagyon csúnyán megbánta. Rendszerint az egyetlen menekülésük az volt, hogy lefogtak, vagy a nagyobbak engem is összevertek utána. Igaz még kicsi voltam, és még édesapám élt, addig nem voltam ilyen. Annyira hiányzik… még a mai napig nem tudtam kiheverni azt az érzést, ami hozzáköt. Persze ez normális, de olykor képes vagyok teljesen lehangolt lenni, elutasító és utálatos is. Bár ez a legrosszabb napokon van, de ilyen szerencsémre nagyon kevés akad. Főleg, hogy most már minden rendben van, kivéve azt a rendőrséges ügyet, de azt is meg fogom úszni, mivel elsősorban nem én voltam a hibás, meg azzal, akit összevertem, sikerül kiegyezni. Legalább is remélem, de ez még a jövő zenéje, most inkább foglalkozok a lánnyal.
Freya mesélt egy kicsit a családjáról, majd úgy éreztem, hogy nekem is illendő lenne. Bármennyire is úgy éreztem, hogy ha elmondom, akkor csak magamnak ártok a felszakadó sebekkel, de ugyanakkor az az érzés is tengett bennem, hogy vakon megbízhatok a lányban. Ha Dave barátja, akkor már egy jó pontja van, hiszen a srácban is megbízom oly annyira, hogy a legféltettebb titkomat is tudja. Ami nagy megtiszteltetés lehet, mivel én a lehető legnehezebben nyílok meg. Freya próbált tenni egy lépést, hogy nem kell elmondanom, ha nem akarom, de én addigra már belekezdtem a mondókámba.
A történetem végén, kíváncsian néztem a lányra, hogy megtudjam miként is reagál a hallottakra. Mikor megpillantottam a könnycseppet, lehajtottam a fejemet és halkan sóhajtottam. Nem erre számítottam, nem akartam ezzel azt elérni, hogy sajnálni kezdjen, de őszintén szóval egy kicsit örülök neki. Bármennyire is furán hangzik, örülök, hogy nem ítél el azonnal és zavar el a kocsiból azzal az indokkal, hogy „utcagyerek” vagyok, takarodj. Viszont amit magára mond, az egyáltalán nem igaz.
– Ugyan már, ez nem igaz. Nem azért meséltem el, hogy most ezeket, a szavakat magadhoz vágd. Hanem azért, mert vakon megbízok benned. Őszintén azért nem állítottalak meg, mert érdekesnek találom a családodat. Furán hangzik tudom, de valahogy érdekelt. Engem nem érdekel, mit mondasz most magadra, de azt tudd, hogy feleslegesen szidod magad. Nem bántottál meg azzal, hogy a családodról ilyeneket mondasz. Biztos jó okaid vannak rá, és a hallottak alapján tényleg. –hangomon egyáltalán nem az a lekezelő stílus hallatszik, hanem próbálok kedves lenni, bár nem tudom mennyire érthetőek a szavaim, mert egy kicsit zavarban is vagyok. Nem akarom a családját bántani, hiába gondolja azt róla Freya, hogy nem jó szülők.
Halvány mosollyal hallgatom a lányt. A szó most Dave-re terelődött, ami nem is baj, mert Freya olyat mondott most nekem, amiről nem is tudtam, hogy megtörtént.
– Rendben, majd rákérdezek, hogy akkor most mi is van. Téged nem foglak megemlíteni neki, meg azt se, hogy kitől tudom. –vigyorogtam el.
– Jobb dolgom nagyon úgy sincs. A zeneszerzés nem az én műfajom, én csak eljátszom azt, amire megkérnek. Ha a véleményemet kérik, akkor elmondom, mást nagyon nem tudok csinálni. Egy ilyen szép lányhoz, tuti csodálatos hang párosul. Szerintem ne szégyelld a hangodat, ha jónak találják. –javasoltam Freya-nak. Igaz még nem hallottam énekelni, de az se lehet kizárt, hogy egyszer ez is bekövetkezik. Nagyon is kíváncsi vagyok a hangjára. A következő kérdésére egy kicsit zavarba jöttem. Elvégre jogosan kérdi, hiszen mindvégig őt bámultam és eszem ágában se volt levenni róla a tekintetemet. A lány teste egyszerűen izgat és nem is tagadom.
– Csak azt figyeltem, hogy milyen gyönyörű vagy. –mondtam meg az igazat, mert én tényleg ezt gondolom róla. Nagyon is tetszik a lány. Azt viszont nem kérdezem meg, hogy ő miért bámul, hiszen van mit nézni rajtam. Egy szál boxerben vagyok mellette, kidolgozott felsőtesttel, melyik lány ne nézne meg így. Lehet még is jól jött az vízbeugrásos dolog. Hosszú még az éjszaka, kitudja, mi történhet még.
A feladatom egyszerűnek tűnik, elrontani a napjukat, gyerekjáték lesz.
– Megbirkózok vele. –vigyorogtam el, közben figyeltem Freya cselekedeteit. Beleborzongok a lány csókjaiba, természetesen jó értelemben. A feladatra biccentek egyet, utána szétnézek, hogy nem e van valaki még a kikötőben. Szerencsére nincs, így kiszállok az autóból, odasétálok az említett pároshoz, elmagyarázom nekik amit kell. Mit ne mondjak azokat a fejeket látni kellene, amiket vágni. Túl jól szórakozok, így még maradok egy kicsit és ugratom őket, ahogy azt kell.

_______________________________________________________________
Öltözet
Szavak száma: 1223
Zene: Cheryl Cole - Promise this
Megjegyzés: Nem lett a legfényesebb